Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8.fejezet: leskelődés a gardróbban

2011.12.26


Sasuke nem értett semmit csak annyit tudott hogy a rejtély titka minden -féle képen Sakura kezében van. Most nem mehetett senkihez sem oda , hiszen nem uralta önmagát de annyi biztos volt hogy sasuke nem adja fel még meg nem tudja mi az igazság. A nappalt felváltotta az éjjel így sasuke gond nélkül kimehetett a kastély falai közül, csakhogy nem tudta merre is indulhatna el.


Elképzelte hogy éppen Sakura-nál van és amikor kinyitotta a szemét már a lány ágya mellett is volt. Pici szoba volt mégis ontotta magából a melegséget, és hogy gazdája igen csak szereti a rendet. A szobából két ajtó nyílt ki az egyik a fürdő lehetett, legalábbis a víz csobogó hangja erre engedett következtetni , a másik ajtót sasuke kíváncsian vette szemügyre, holott tudta hogy más dolgaiban nem illik kutakodni.


Emögött az ajtó mögött viszont nem volt egyéb mint egy gardrób, a szekrény mélyén egy asztalka volt amin egy nyakláncokkal fülbevalókkal és egyéb kiegészítőkkel megrakott tükör volt


. Ez nem is lett volna annyira furcsa, hisz ennek a szobának lány tulajdonosa van, csakhogy az egyik darab igen csak réginek tűnt és ezt sasuke kiszúrta. Egy cseresznye virág alakú medálos ezüstlánc volt amin a virág szirmai mind rubintokkal volt kirakva. Sasuke a kezébe vette de annak hátoldala nem volt sima ami viszont meglepte a fiút.


* vajon mi volt ebbe bele írva?*  de az idő vas foga ezt az apró kis tárgyat sem hagyhatta minden nyom nélkül. A másik szobából elmúlt a zaj és sasuke tudta neki mennie kell vagy nagyon megütheti a bokáját. Magán csak annyit vett észre hogy valami selymes dolog körül öleli de nem volt ideje ezzel foglalkozni mert az ajtó nyílt és belépett rajta sakura egy szál törölközőben .


Sasuke lélegzete is elakadt . Mindig is tudta hogy a lány gyönyörű, de hogy ennyire? A vállai a többi vékony lánnyal szemben nem voltak csontosak, haja nem volt igaz hosszú de mégis így vizesen igen csak válla alá ért .


Szemében az elégedettség lángja égett, mint akinek semmi baja nincsen. Sasuke már várta az üvöltést vagy a pofont de semmi ilyen nem történt. A lány nyugodtan sétált el mellette mint ha ott sem lenne. Után fordult de bár ne tette volna .


Sakura elengedte a testét takaró törölközőt ami most bokájánál nyugodott. Sasuke szava benn ragadt, sakura szép vékony volt, de nem olyan akinek zörögnek a csontjai. Éppen az egyik felső polcról akarta levenni az egyik pólót amit sajnos Ő nem ért el ezért Sasuke oda ment és egy kicsit lejjebb húzta a ruhát . Sakura megkönnyebbülve vette fel .


Sasuke pedig csak most merte jobban megnézni előröl is. Amin viszont a szeme megakadt az egy pirszing volt. Kicsi volt nem hivalkodó és ez valamiért igen csak megtetszett a kukkolónknak ( nem is értem mért tetszett neki azok után hogy gyakorlatilag egy bugyin kívül teljesen meztelenül látta Sakurát -.-”)


Az idő ellene dolgozott mert a nap első sugarai már fel is jöttek az égre ami annyit tesz hogy a ma éjjeli kiruccanásnak vége is van ._..

Sasuke fáradtan lépett be kastélya küszöbén és ment egyenesen a hűtőhöz ami viszont majdnem teljesen üres volt -.-”.


*el kell mennem egy vérbankba hogy legyen itthon annyi amennyi csak kell, ki nem állhatok éhes lenni :P*

     

Sasuke csendben felment a szobájába majd elment fürdeni. Mikor vagy fél órája áztatta magát a vízben akkor egy emlék kép csusszant a szeme elé.” Egy lány feküdt a karjai közt és éppen azzal voltak elfoglalva hogy egymásnak minél nagyobb örömöt tudjanak szerezni.”

hot_sasusaku_by_marizce.jpg

Csendben volt sasuke meg sem tudott pisszenni amikor a ….....khm...képek a szeme előtt táncoltak. Össze gömbölyödött a kádban de ekkor megint csak érdekes képek csusszantak elméjébe


„ a földön térdel és zokog még egy srác a vállát fogja és nyugtatni próbálja” * mik ezek a képek , kik ezek az emberek, mit keresek én ott , ki az a lány és mi történt vele? *


Gondolat menetét egy hívatlan látogató zavarta meg. Szőke üstöke messziről rikított . Sasuke nem tudta ki az így rá támadt viszont amikor az ismerős alak magához ölelte teljesen kibukott.

tomodatchi_naruto_n_sasuke_by_xanseviera.jpg

  • Anyádat ölelgesd Buzikám !/háborodott fel Sasuke/

  • Na teme most mi a bajod?/ értetlenkedett az idegen srác nagy szemekkel/

  • Az hogy ki a tököm vagy ?-.-”

  • Naruto vagyok a haverod nem ismersz meg? És egyáltalán hogy kerülsz te ide nem haltál meg? És sakura-chan ő is él?

  • Igen sakura él és mi az hogy nem haltam meg?* a halálomat akarod te szemét , na azt lesheted mikor harapok fűbe*

  • Hát amikor madara sakurát használta pajzsnak akkor te megölted őt de annyira lesokkolt hogy hagytad magadat megölni asszem..de nem emlékszem pontosan majd 500 éve volt már

  • biztos hogy nem mert én nem régen töltöttem a 18-at és nem emlékszem arra hogy megöltem volna valakit o.O *csak emlékeznék rá UGYE? *

  • dee igen és arra emlékszel hogy te és sakura szerettétek egymást?*na ez fura én meg az a hárpia oO ch ki van zárva ez a bolond minden -féle marhaságot össze hord itt nekem*

 

 

sasusaku__screenshot1_by_pinkyflame-masolata.jpg

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Rash From Amoxicillin Ellhimi

Ellboasty,2019.10.27 21:55

Amoxicillin Dosage Treatment Course For Pneumonia <a href=http://cialonlineno.com>cialis no prescription</a> Levitra Bestellen

hehehe

sayuki,2011.12.30 20:23

hátöööö..készül a fojtatás?

Re: hehehe

sayu(szerki),2012.01.08 11:49

igen már készülőben ha minden rendben megy estére fenn is lesz :]

:)

sayuki,2011.12.26 22:32

ahaaa.elolvastam mégegyszer, igen igen értem.bocsi csak kis fáziskésés volt:)).amúgy, gondolom a többi történetet is te írtad, a többi gárdatag írt ficceket?mellesleg, ha más így elbeszélgettünk az elöbb, mi a neved..másmint a rendes;))és hány éves vagy?:)persze megértem ha nem akarsz így ismerkedni:)

Re: :)

sayu(szerki),2011.12.27 10:09

semmi gond nem veszem magamra örülök hogy megértetted és igen sasuke kicsit furi X) de szeretjük mi így is nem ?
amm amint tudom hozom a frist.....csak most van egy másik ötletem amit papírra ......izé billentyűzetre vetek :)) az ismerkedésell....hmmm semmi bajom

Re: Re: :)

sayuki,2011.12.27 12:01

ááh még szép, hogy így szeretjük:)). akkor írd a másik ötletet is, úgyis olvasok mág sok más oldalról szóval nem lesz vele gond.és persze a tiéset a többit is.öö..hát akkor megnyugodtam, le voltam fáradva és így hát na..meg sok minden más is történt tegnap este....de még ha ígyis van akkor is nem itt kéne megismerkedni.hanemmm, nem is tudom messen.amúgy a másik történeted már le van írva (az új)

Re: Re: Re: :)

sayu(szerki),2011.12.27 13:15

ha megnézed a menüsort akkor látod hogy van egy olyan rész hogy "Rólam" ott találsz olyan általános infókat és hogy is mondjam egy része már le van írva csak nem az egész és akkor ebből nem akarok sorozatot csinálni bááár még nem tom majd teszek fel egy ismertetőt és ha kapok vissza jelzést akkor felteszem :)

...

sayuki,2011.12.26 22:45

oo..hááát, bocsi így lefáradva az egész világot meg szeretném ismerni..bocsii :| :-s

:))

sayuki,2011.12.26 22:21

úúh hát Sasuke elég jól fogadta, hogy egy idegen betört hozzá fürdés közben de nembaj:)) az összkép jó:)). megnéztem mi van a főoldalon..hát nem számítottam rá...Sakura kék hajjal?=))bocsi kicsit szórakozott vagyok.tetszik ez a történet is nagyon:)van fantázia..mondjuk..asszem nem értem teljesen azt a részt amikor sasuke elmegy sakura házába és odaadja neki azt a ruhát..hmm.láthatatlan akkor..vagy rosszul értettem?és köszönöm:)